
Egy rosszul, vagy egyáltalán nem megtervezett rendszer üzemeltetése már rövidtávon sokkal többe kerülhet, mint amennyit megspórolhatunk a tervezésen, ezért is fektetünk nagy hangsúlyt a rendszereink tervezésére. A nagyobb beruházások esetében pedig jogszabály íjra elő a megfelelő tervezést.
Gondolná-e valaki, hogy a tervezéssel olyan előnyöket szerezhet, mint:
· teljes koncepció előzetes kidolgozása, hatástanulmány
· saját érdekei és igényei szerint (ellenérdek nélkül) megszülető rendszerterv
· szákági átfedések miatti többletköltségek kiiktatása
· a leghatékonyabb (beruházási költség és későbbi üzemeltetési költségek) konstrukció kialakítása
A jó tervek elkészítéséhez elsőként a beruházó, üzemeltető pontosan igényeit kell megismerni, mert csak ezen ismeretek birtokában lehet elkezdeni a tervezést, meghatározni a szükséges eszközöket, berendezéseket. A mai technológiák már szinte minden igényt kielégítenek, például figyelembe veszik a külső hőmérsékletet, páratartalmat, napszakot, összegyűjtik az adatokat egy - vagy több - központi egységbe és ezek alapján határozzák meg azt, hogy hűteni, vagy fűteni kell, a hűtést, vagy fűtést, milyen intenzitással kell üzemeltetni a megfelelő hőmérséklet eléréséhez. Ezen aktuális méréseket követően meghozott beavatkozásokhoz képest is hatékonyabb megoldást tudnak szolgáltatni az úgynevezett
Ahhoz tehát, hogy bármely rendszerünk (családi ház, irodaépület, szálloda, ipari létesítmény …) jól működjön, pontos terveket kell készíteni az elvárások figyelembe vételével, hisz egy ilyen rendszer a mindennapi életünk minőségét, komfortját is meghatározza, valamint kihatással van napi anyagi, likviditási körülményeinkre. A folyamatosan növekvő energiahordozó árak mellett pedig kiemelten fontos a takarékos és hatékony, ugyanakkor komfortos működés.
Bármely rendszer esetén egy nem megfelelően megtervezett és kivitelezett rendszer működési költsége akár 15-30%-kal is magasabb lehet, mint egy professzionális, nem a hagyományos automatika és épületfelügyeleti megoldásokkal megvalósított rendszeré. Az ilyen célintelligenciák, vagy szakmai nyelven AMBIENS INTELLIGENCIÁK bármely rendszer energia felhasználását önmagukban képesek 15-30%-kal csökkenteni úgy, hogy megőrzik, vagy akár növelik a beépítésüket megelőző komfortot.
| TENDER | KIVITELI | ÉFR | Automatika | HFR | CCTV | Beléptető | JET | uszoda párátlanítás | uszoda technológia medencék |
| Pesti Vigadó | - | x | x | x | x | ||||
| El-Tech Center | El-Tech Center | x | x | x | |||||
| - | ZARA Hotel | x | x | x | x | x | x | ||
| - | K&H Irodaház | x | |||||||
| - | Sárvár fürdő | x | x | ||||||
| - | SÁ-RA Fürdő | x | x | ||||||
| GALÉRIUS Fürdő | GALÉRIUS Fürdő | x | x | x | |||||
| MAKÓ FÜRDŐ |
- |
x | x | x | |||||
| NOSTRA Cement Üzem | NOSTRA Cement Üzem | x | x | ||||||
| Premier Outlet Center | Premier Outlet Center | x | x |








